Az erdő fohásza Vándor, ki elhaladsz mellettem, Ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyek melege hideg téli éjszakákon, Én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házad tartja És én vagyok az asztalod lapja, az ágy, melyben fekszel, a deszka, amelyből csónakod építed. Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmész mellettem hallgasd a kérésem: NE BÁNTS! |